2009-09-06 23:53:27

influenzaoltás vagy bioterrorizmus?

Egy osztrák oknyomozó riporternő, *Jane Burgermeister* feljelentést tett
bioterrorizmus és népirtási kísérlet vádjával az Egészségügyi Világszervezet
(WHO), az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és még néhány, nagy tekintélyű
kormányzati és egyéb hivatali szervezet ellen. Ezt követően áprilisban a
Baxter AG és az Avir Green Hills Biotechnology of Austria nevű vállalatokat
jelentette fel a madárinfluenza vírus előállításának és terjesztésének
vádjával. Állítása szerint szándékosan - a WHO megbízásából - szaporítottak
72 kg élő madárinfluenza vírust, hogy később profitálhassanak a
világméretűvé nőtt járványból. Egy cseh tudós vizsgálta a szezonális
influenza elleni oltóanyagokat, ekkor fedezte fel, hogy abban élő H5N1 és
H3N2 vírusok találhatók.

 <http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=25409&nah=%21ie>

A média hallgat, az FBI nyomoz

A riporternő azt állítja, hogy döntő bizonyítékokkal rendelkezik arról,
miszerint a gyógyszergyárak és a különböző állami szervek elkötelezetten és
odaadóan terjesztik a halálos biológiai vírusokat abból a célból, hogy
világméretű járványokat robbantsanak ki. Éppen ezért az újságírónő tiltó
végzést szeretne a kötelező beoltások ellen, mert véleménye szerint a
kötelező oltások hatóanyagait szándékosan fertőzik meg élő vírussal.
A feljelentés és a gyanúsítás híre terjedni kezdett az interneten, de a
meghatározó médiumokban egy betűt sem találunk erről a tényről, bár ennek
felkapott és sokat közölt hírré kellett volna válnia. Az sem meglepő, hogy
sokan csupán kacsának, pletykának gondolták a hírt, esetleg egyszerűen egy
újabb összeesküvés-elméletnek. Az eset azonban az FBI aktáiba is bekerült,
és úgy tűnik, Jane Burgermeister biztos a vádjaiban. A média részéről már
megszokhattuk ezt a fajta hozzáállást, vagyis az effajta ködösítést. A
gyógyszeripar szerepe és befolyása hatalmas a médiára - állítja a saját
tapasztalatai alapján *dr. Mercola*, az ismert amerikai orvos-szakíró.

*Kötelező védőoltás - fenyegetés egészségünk és szabad döntésünk ellen?*

Tény, hogy napjainkban valóban lehetséges törvényes úton a kötelező
védőoltás elrendelése. Ez ad lehetőséget a különböző magas rangú
szervezeteknek arra, hogy embertársaikat akár halálos veszélynek is kitegyék
különböző üzleti kapcsolataik és a profit érdekében.
A kötelezően beadandó, mérgezett vakcinák valóban kivédhetetlennek
bizonyulnak, ugyanis jelenleg nincs garancia a biztonsággal beadható
oltásokra. Ha a szervezetünk nem várt módon reagál az oltóanyagra, szinte
reménytelen kártérítési perrel próbálkoznunk.
Nem az a fontos, hogyan vélekedünk Jane Burgermeisterről és vádjairól. A
tényleges és sürgető probléma az, hogy szembe kell néznünk azzal a ténnyel:
kötelező védőoltást rendelhetnek el az új influenza ellen. Egy olyan
betegség ellen, amelyről - a WHO és egyéb egészségügyi szervezetek
biztatására - ok nélkül sulykolja belénk a híreket a média, holott több mint
kétszer nagyobb esélyünk van arra, hogy villám csapjon belénk, mint arra,
hogy megfertőződjünk és meghaljunk az új influenzában.

*Hisztériakeltés, eltúlzott kockázat*

Az Egyesült Államok egyik korábbi elnökjelöltje, *Ron Paul* képviselő (aki
egyébként orvosi végzettséggel is rendelkezik), egy nyilatkozatában úgy
vélekedett, hogy pénzügyi nyereség céljából az új influenza inkább hasonlít
egy hisztérikus médiacirkuszra, mint halálos világjárványra. A
nyilatkozatában emlékezteti az embereket a legutóbbi, 1976-os
sertésinfluenza elleni oltási program kimenetelére.
Akkoriban - közvetlenül az influenza miatt - egyetlen ember halt meg,
ugyanakkor 25-en haltak bele az életmentő célra kijelölt oltások káros
mellékhatásaiba, és több száz ember vált rokkanttá a vakcina okozta
Guillain-Barré szindróma miatt. A képviselő szerint - dr. Mercola orvos
szakértő is egyetért vele -, az új influenza teljes mértékben jelentéktelen
betegségnek tűnik, ha összehasonlítjuk egyéb halálos járványokkal, mint
például a tuberkulózissal vagy egyéb fertőző betegségekkel. Ha fölmérjük a
betegség valódi veszélyességi fokát, nyilvánvalóvá válik, hogy teljesen
indokolatlanok a nemzetközi szervezetek intézkedései és az esetleges katonai
beavatkozások.
Megfontolva a rendelkezésre álló tényeket és a valós kockázatokat, az
influenza elleni jelenlegi reakció több kérdést is felvet. Vajon mi is a
valós indíték? Miért is tapasztalható ez a túlzott elővigyázatosság egy
olyan betegség ellen, amely többnyire gyenge tüneteket okoz, és a halálozási
kockázata is rendkívül alacsony?
Jane Burgermeister úgy gondolja, a kezében van a válasz, és ezt bizonyítani
is tudja. A riporternő a nyomozati anyaga alapján állítja, hogy a védőoltás
sokkal nagyobb veszélyt hordoz magában, mint maga a vírus.
Természetesen mindenki maga dönt, hogy elhiszi-e az újságírónő vádjait, de
bármi is az igazság, a kötelező beoltatást kerülnünk kell, ha kicsit is
fontosnak tartjuk saját, valamint családunk, barátaink és gyermekeink életét
és egészségét.

*Baxter, a vírusosztó*

Tökéletesen beleillik a képbe, hogy a Baxter International megbízást kapott
az új influenza elleni oltás kifejlesztésére annak ellenére, hogy éppen
vizsgálat zajlik ellene a néhány éve történt madárinfluenza vírus
terjesztése miatt.
2009 februárjában a Baxter influenza elleni vakcinákat és címkézetlen H5N1
vírust (a madárinfluenza emberekben megjelenő formája) küldött egy osztrák
kutatóközpontnak. Mivel csak influenza elleni védőoltást vártak a
rakományban, ezért az osztrák cég ellenőrzés nélkül továbbküldött bizonyos
mennyiségű - fertőzött - anyagot Csehországba, Szlovéniába és Németországba.
Egészen Csehországig nem vették észre a hibát.
A cseh laboratóriumban azonban észlelték a bajt, amikor az oltóanyaggal
vadászgörényeken végeztek kísérletet. Az állatok, miután beoltották őket,
váratlanul elpusztultak. Ekkor fedezték fel a hibás, fertőzött
oltóanyagokat.
De mégis miért maradt következmények nélkül egy ilyen hatalmas hiba? Ha ez a
mennyiségű élő madárinfluenza vírus és egyéb, szezonális vírusok elérték
volna a népességet, annak szörnyű következményei lehettek volna. A H5N1
vírus nem fertőzi meg könnyen az emberi szervezetet, de a szezonális
influenza vírusa igen. A mindkét vírusnak kitett emberi szervezet könnyen a
kettő kombinációjának hordozójává és a halálos madárinfluenza vírus
átadójává válhatott volna.

*Halált okozó gyógyszerek*

Jane Burgermeister szerint ez az eset a Baxter és más biotechnológiai cégek
szándékos akciója volt, hogy a betegséget terjesztve nyereséghez
juthassanak. Az osztrák egészségügyi miniszter megerősítette, hogy eljárás
indult a Baxter ellen, valamint az osztrák jogi hatóságok is vizsgálják az
ügyet. De nem csak a Baxter az egyetlen vétkes.
Több mint 80 ember meghalt és több száz megsérült az előző évben fertőzött
heparintól (vérhígító gyógyszer). 2001-ben több mint 50 dialízises beteg
halt meg a Baxter hibás segédeszközei miatt. Mindezek mellett a Baxter egyik
leányvállalatát nemrég 2 millió dollárra büntette a bíróság az intravénás
gyógyszerek árának szándékos, mesterséges emeléséért. A Baxter hihetetlen
hanyagsága, a potenciálisan veszélyes, esetleg halált okozó gyógyszerekkel
való kereskedése tehát már önmagában elegendő indok lenne arra, hogy ne
kerülhessenek be az új influenza elleni oltást kifejlesztők piaci
versenyébe.
Az eddigi ismeretek alapján kijelenthető, a Baxter International nem
alkalmas arra, hogy vakon rábízzuk önmagunkat, az egészségünket és a
pénzünket.

*A vád súlyos, de még nem bizonyított*

Burgermeister nyomozati anyaga és az FBI dokumentumai alapján a következő
jelentések készültek:
"... egy nemzetközi bűnszövetkezet - amely behálózta a magas rangú állami és
államok között szervezeteket -, az Egyesült Nemzetek Szövetségét, valamint a
hozzá kapcsolódó katonai szervezeteket (ENSZ-csapatok Kínából, Kanadából, az
Egyesült Királyságból, Mexikóból stb.) - szándékosan elkövetett népirtást
próbál végrehajtani az Egyesült Államok népessége ellen egy mesterségesen
generált (genetikai) influenzajárvány és kötelező védőoltási program által,
amellyel tömeges haláleseteket és az emberi szervezetben bekövetkező
maradandó károsodásokat okozva kívánják megritkítani Amerika lakosságát.
Sok bizonyíték azt mutatja, hogy bizonyos szervezetek - nevezetesen a WHO,
az ENSZ és gyógyszergyárak, mint a Baxter és a Novartis - egy bűnszövetkezet
alá tartozó rendszert alkotnak, amely stratégiai lépéseket szab meg
számukra, és tőkefedezetet nyújt a különböző mesterséges vírusok
fejlesztésére, előállítására és terjesztésére. Ezzel teszik indokolttá a
tömeges védőoltások bevezetését, amelyeket biológia fegyverként
alkalmaznának, hogy az USA lakosságát megritkítsák, valamint előnyt
szerezzenek Észak-Amerika erőforrásaival szemben."
Akár igaz, akár nem az a tény, hogy a tömeges védőoltások valójában a
népesség ritkítását szolgálják, kétség sem fér ahhoz, hogy az új influenza
elleni oltás határait a gyógyszergyárak és más kapcsolódó szervezetek
pénztárcája szabja meg.

*Csak a halottak nem tartoznak a célcsoportba...*

Egy június 13-án lezajlott sajtókonferencián a WHO az új influenzát
megállíthatatlan világjárvánnyá minősítette. Felszólította a tagállamait
(194 országot) az oltóanyagok raktározásra. Egy pénzügyi elemző szerint a
Tamiflu (a szezonális influenza elleni gyógyszer) eladásából származó
bevétel a közeljövőben 388 millió dollár körül alakulhat, az új influenza
elleni oltóanyagokból származó bevételek pedig valószínűleg több milliárd
dollárra rúghatnak majd. A CNN jelentése szerint csupán az Egyesült Államok
kereslete 600 millió adagot jelentene az új influenza elleni vakcinából,
tehát minden amerikaira 2 adag jutna. Ez jócskán meghaladja a szezonális
influenza elleni vakcinák számát, ami összesen 115 millió adag.
A Szakértők Stratégiai Tanácsadó Csoportja (ez a WHO legmagasabb rangú
tanácsadó szervezete, amely védőoltásokkal is foglalkozik) az új influenza
ellen legfőképpen a következő célcsoportok beoltását javasolja:
- egészségügyi dolgozók
- várandós nők
- 6 hónapnál idősebb, krónikus betegségben szenvedő gyermekek
- krónikus megbetegedésben szenvedő felnőttek (pl. asztma, krónikus elhízás,
légzőszervi panaszok)
- 15-49 év közötti egészséges felnőttek
- egészséges gyermekek
- idősek
Ezután következik a jogos kérdés: a halottakon kívül kimaradt-e valaki a
felsorolásból?

*Mit tehetünk, ha hiszünk a hírnek?*

A félelem, a pánik és a heves érzelmi reakciók nem segítenek rajtunk ebben a
kihívásokkal teli időszakban még akkor sem, ha a kormány és az érdeküket
szolgáló szervezetek, valamint a média ilyen reakciókat próbálnak kicsikarni
belőlünk. Józan eszünk és megfontolt döntéseink sokkal jobban szolgálják a
saját és a családunk érdekeit. Ezt kellene az eszünkbe vésni ahelyett, hogy
bedőlünk a sajtó által megállás nélkül szajkózott szenzációknak. Emellett
nem szabad elfelednünk, hogy bármilyen influenza megelőzhető - védőoltás
nélkül is - az életvitelünkben végrehajtott pozitív változtatásokkal, az
egészségünkre, a környezetünkre fordított nagyobb figyelemmel.

*(Forrás:
Infowars<http://www.infowars.com/journalist-files-charges-against-who-and-un
-for-bioterrorism-and-intent-to-commit-mass-murder/
>,
June 25, 2009; WakeNews [Download Site for Burgermeister Official
Documents]; Journalist Accuses WHO of Plan to Commit Mass
Murder<http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2009/07/23/Journal
ist-Accuses-WHO-of-Plan-to-Commit-Mass-Murder.aspx
>;
angolból fordította: Hunyadi Edit*
 

Tovább »

2009-09-03 21:34:53

H1N1 - pandémia vagy népirtás

 

 
Ime a legujabb vilagraszolo összeeskuves melynek a neve H1N1 avagy sertesinfluenza.
Egy istennek nem tudom bemasolni az anyagot pedig roppant erdekes dukumentumot kaptam a temaban.
Valoszinuleg direkt levedtek, hogy ne lehessen könnyen terjeszteni de E-mailben el tudom kuldeni az erdeklödöknek.
Diohejban: egy osztrak ujsagironö vadat emelt több influeza elleni oltoanyagot gyarto ceg ellen mert bebizonyosodott, hogy az oltoanyagok elö virust tartalmaznak. A vadak szerint a nagyhatalmu gyogyszergyarto cegek direk terjesztik a virust, szandekosan fertöznek meg millios tömegeket, valtanak ki jarvanyt, hogy sokszoros bevetelhez jussanak.
A hirt a hivatalos mediak egyelöre csak tompitva vettek at de teny, hogy az FBI es egyebb nyomozoszervek aktivaltak magukat az ugyben.
Az is sokat mondo, hogy olyan nagyon fejlett egeszsegugyi rendszerrel rendelkezö orszagok mint Dania elzarkoztak a lakossag H1N1 elleni oltasatol.
Akinek kell kuldöm a teljes cikket.

Tovább »

2009-08-25 11:00:36

Nemzetközi szervbotrany

 

 
Egy sved napilap az ”Aftonbladet” cikke szerint az izraeli hadsereg kilopja a palesztin aldozatok szerveit, melyeket transzplantacios celokra hasznalnak fel. A nemzetközi diplomaciai botranyá dagadt mediahir egy 1997 ben lelött 19 eves fiu csaladjaval keszitett interjura alapzza a feltevest. A fiut akit az elsö intifada soran elkövetett ködobalas miatt köröztek, izraeli katonak lesböl lelöttek majd helikopterrel Tel Avivba szallitottak. A csalad egy hettel kesöbb kapta meg a felboncolt hullat melyböl alltasuk szerint hianyoztak a szevek. Ezen kivul sokan allitjak, hogy meggyilkolt hozzatartozoiknak eltavolitottak vagyis kiloptak a szerveit.
Az eljaras azert aggalyos mert a nemzetközileg elfogadott etikai gyakorlat szerint az elhunytnak akkor lehet a szerveit transzplantacios celra eltavolitani ha eleteben nem hatarolodott el attol, hogy halala eseten a szerveit ilyen celra felhasznaljak.
Harci cselekmenyek közben ilyen informacio gyujtese aligha lehetseges es nincs is arra utalo adat, hogy az aldozatok korabbi allaspontjarol valaki talyekozodott volna.
A hirrel kapcsolatban az a legmeglepöbb, hogy az izraeli kormany nagyon hevesen reagalt es vadaskodasnak minösitette a feltetelezest egyben felszolitotta a sved kormanyt, hogy itelje el az ujsagot es hatarolodjon el töle. A sved kulugyminiszter a szolasszabadsagra hivatkozva nem tett eleget az izraeli követelesnek aminek eredmenyekeppen a ket orszag között a feszultseg olyan mertekben fokozodott, hogy mar a diplomaciai kapcsolatok felfuggeszteseröl beszelnek. Egy tv interjuban a svedorszagi zsido közösseg szovivöje a hirrel kapcsolatban az antiszemitizmus felerösödesetöl valo felelmenek adott hangot es felhivta a figyelmet a szolasszabadsag szelektivitasanak szuksegessegere!!!
Na most hol van a hatar a szolasszabadsag es az antiszemita izgatas között csak valamelyk bölcs rabbi tudná megmondani de, hogy ”valami  buzlik Daniaban” az is biztos.

Tovább »

2009-08-22 01:01:32

Magyar Laokon

Előző beírásom margójára szeretnek néhány megjegyzést tenni nem utolsó sorban a Luisbondal folytatott társalgás közben felmerült értékítéleti nézetkülönbség miatt.

Mivel felmerült, hogy kifejtett gondolataim felszínesek felhívnám a figyelmet, hogy a fentebb említett bejegyzés számos neves pszichológus, szociológus, politológus és filozófus publikus megnyilvánulásainak szintézise, amelyet szerénységem csupán némi fűszer és történeti garnírung hozzáadásával tálalt.

Maga a tétel archimédeszi: a pénz nem lehet cél, hanem csak és kizárólag eszköz.
Ez a kitétel annyira fontos, hogy az ember valahányszor szem elől téveszti menthetetlenül és végzetesen a pénz illetve az anyagi világ rabjává válik.
A mai világban, amikor az egyén eleve úgy szocializálódik, hogy a pénzt tekinti a legfőbb értéknek és idoljai a rövid úton meggazdagodó, ügyeskedők ezek a megállapítások sokak számára tűnhetnek abszurdnak vagy ostobának.
Az ő figyelmüket szeretném felhívni a lelki egyensúly és nyugalom hiányára melyet semmi pénzért nem lehet megvenni.
A homo sapiens lelki egyensúlya akkor biztosított, amikor szellemi szabadságát a tárgyi világ nem korlátozza és betegen vergődik, amikor a tárgyi világ gúzsba köti a szellemet.
Triviális példa erre az a két lelkiállapot közötti különbség, amikor van egy súlyos adóssággal terhelt kacsalábon forgó palotád vagy egy 5O m2 s tehermentes panellakásod ahol gondtalanul alhatsz.
A fenti dilémát a Laokon csoport vergődése véleményem szerint kellő drámaisággal illusztrálja.
Ezen túlmenően ajánlom a Laokon csoportot a XXI századi Magyarország logójának és szimbólumának.

Tovább »

2009-08-19 21:42:33

Az érték egyensulya vagy az egyensuly értéke

 

Abban sokan egyetertunk, hogy mai vilagunkat sulyos ertektorzulas es egyensulyvesztes jellemzi. Gyanithato, hogy ez a sajnalatos jelenseg a robbanaszeru technikai fejlödes es az ezzel jaro tarsadalmi torzulasok elkerulhetelen velejaroja.
Az embert elsö sorban alkoto, szellemi leny jellege emeli ki az allatvilagbol, amiböl egyertelmuen következik a szellem felsöbbrendusege az anayagiakkal szemben. Ezzel egyutt a szellem termeszetszeruen kötödik az anyagi valosaghoz, tehat a szellemi teljesitmeny kibontakozasahoz az anyagi adottsagokra is szukseg van. Idealis esetben viszont az agyagi adottsagok csupan eszközkent szolgalnalnak a szellem kibontakozasahoz. Az emberi gyarlosag azonban gyakran beleszol a szellemi es anygai ertekek közötti egyensulyba. Igy törtenhet meg, hogy bizonyos törtenelmi korokban a szellem alarandelt viszonyba kerul az anyagiakkal szemben aminek az eredmenye minden esetben sulyos tarsadami, erkölcsi es ertekvalsag, ami boldogtalansaghoz vezet.
Csak a törtenelem tavlatabol lehet megitelni, hogy melyek voltak azok a szerencses korok amikor a szellem elsödleges szerepet töltött be es az anyag nem cel hanem a szellem kiteljesedesenek eszköze volt.
Altalaban ilyen szellemileg dominans es termekeny koranak tekintik a klasszkus görög okor viragkorat mely evezredek tavlatabol megalapozta jelenlegi europai kulturankat.
Ennel altalanosabb es melyebb hatast sugaroz az evezredek tavlatabol az oegyiptomi kultura. Vajon az emberi alkoto szellem mely alkotasai azok amely idöben es terben a legmaradandobbak? Minden bizonnyal a 4000 eves gizai piramisok melykhez hasonlot az emberiseg azota sem volt kepes alkotni. A piramisok a legkezzelfoghatobb bizonyitekai a szellem hatalmanak az anyagi vilaggal szemben.
A ma embere megvetö közönnyel tekint a letunt korok isteneire melyek az emberi fejlödes peldakepei voltak evezredeken keresztul, miközben Mammon labainal fetrengve nyuszit vagy karomkodik. A targyi vilag, a penz jelentösegenek tulertekelese olyan benitoan hat, hogy az ember többet nem tud felulemelkedni az anyagi let nyomorusagan.
Azok a korok amikor az erenyek, batorsag, hösiesseg, huseg, lovagiassag, tudas vagy a kitartas kepviselöi voltak a követendö idealok sokkal termekenyebbek es boldogabbak voltak mint azok amikor csak a penz es az öncelu meggazdagodas a követendö peldakep.
A termelöeszközök fejödese, az elet könnyebbsege nem felszabaditotta hanem meginkabb rabsagba döntötte az embert. A legszerencsetlenebb es kiszolgaltatottabb a fogyasztoi tardalaomban elö ember aki sajat fizikai igenyeinek csapdajaban pörög, tökeletesen megfosztva magat a szellemi elet uditö szabadsagatol.
Ma olyan polgarhaborut vivunk ahol legtöbbször a tukörben van az elleseg.
Az ember se jobb sem boldogabb nem lett az eltelt evezredeka alatt. Legfeljebb tapasztaltabb es alattomosabb.
Erdekes megfigyeles, hogy a primitiv körulmenyek között elö termeszeti nepek tevekenysegenek közel 90% a napi taplalek megszerzesere iranyul. Az idö fennmarado 10% -at, pedig közössegi es spiritualis tevekenyseggel töltik el. Ezzel szemben a fogyasztoi tarsadlomban elö ember akinek a taplalekszrzes nem jelent gondot, napi tevekenysegenek 100% at a steril, szellem nelkuli anyagi illtve virtualis vilagban tobzodva tölti.
Az ebböl szarmazo frusztraciot nevezzuk elszigetelödesnek es boldogtalansagnak.

Tovább »

2009-06-16 19:34:57

egy felnött ember

 

Valoban, felnött, komoly ember mit is kersek parlagias, kontar politikai töltetu acsarkodasok közepette?
Röstelkedve kapom össze magam. Az anonimitas a sajat megitelessel szemben nem ved meg es ez az ami igazan szamit meg, hogy az önbecsulesen ne essen csorba. De miutan mindezt vegigondoltam kiderul, hogy szep, nem szep, nehez maskeppen reagalni mert minden egy es ugyanazon ördögi kör resze es mint ilyen összefugg.
A kulföldön munkat vallalok tudjak, hogy ez nem öröm es boldogsag. Ez kenyszerpalya melyre a hazai kilatastalansag sodor es a legtöbben azonnal hazamennenek ha erre megadatna a lehetöseg. De a lehetöseg varat magara mert 1100 eves gyönyöru es egyebbkent gazdag hazank nem ertelemszeruen viragzik hanem folyamatosan csuszik lefele.
Itt nyilvanvaloan es elkerulhetetlenul elertem ahoz a metszesponthoz melyet sorsunk megiteleseben minden joszandek ellenere sem tudok elkeulni. Ez a pont belerant a ketes ertelmu es erteku ervelesek aradataba.
Sok olyan embert ismerek akik a 30 as 40 es evekben voltak diakok, tanoncok, inasok. Eltöltöttek 1 – 2 evet tanulmanyi uton valamelyk nyugati orszagban. A kertesz Parizsban a gepeszmernök Frankfurtban majd hazahoztak a tudast amivel orszagot es karriert epitettek.
Alig akadt aki vallalta idegenben a szamkivetettseget, penzert, amikor otthon sajat környezeteben jolet es megbecsules volt kilatasban.
Ma ennek a forditottajat eljuk csupan azert mert rossz politika rossz gazdasagot hoz letre es az ördögi körböl az orszag nem kepes kiszallni.
Tehat mint lathatod kedves olvaso az ok-okozati tenyezök makacsul, összefuggnek es meghatarozzak egyeni sorsunkat ami mellett azert nehez elmenni.

Tovább »

2009-06-06 23:28:47

Medicus a mérlegen

 

Valóban, elég régen írtam új bejegyzést, de nem tűntem el, hanem csak gondolkoztam azon, hogy vajon miről is írhatnék.
A Medicus Hungaricust egy kulturális ütközés feldolgozásának, kivesézésének és megértésének céljából indítottam. A saját lelkiismeretem szempontjából elértem a célomat. Esős égövön az ember egy idő után megtanulja, hogy rossz időjárás nincs csak rossz öltözék és ez egy olyan általános szabály, amely majdnem minden új és szokatlan élethelyzetet megold.
Ezt az egyszerű, hétköznapi megállapítást ajánlom mindenkinek, akiben még esetleg kérdések és kételyek merülnek fel.
Tehát a blog hangvétele és szellemisége nagymértékben okafogyottá vált. Annál is inkább mivel az általam összegyűjtött tapasztalat egyéni, saját és minden bizonnyal másokat inkább irritál, minthogy okulnának belőle. És egyébként is, mindenki tanulja meg a saját bőrén, milyen idegenben dolgozni és megélni. Tehát 2 lehetséges választásom maradt. Abbahagyom vagy változtatok a profilon.
Még nem döntöttem.
Addig is látogassatok meg a Tundi blogján http://tundi.blogter.hu/
vagy a Tundy galériában http://tundy.blogter.hu/
Üdv. T

Tovább »

2009-03-28 23:10:19

Találkozás A SZTÁRRAL

A képek sajnos nem minőségiek. Tilos volt fényképezni igy csak vaku nélkül tudtam felvételeket késziteni.

Az összhatás fantasztikus volt. Dilan valóban, öregen, rekedten is egy óriás.

A banda tipikusan amerikai és nagyszerü.

Tovább »

2009-03-17 23:45:41

Einstein és a szkeptikus

 

 
Az igazság békés, de kitartó keresése közben eljutottam arra a felismerésre, hogy az egzisztenciális problémák megoldására tett kísérlet olyan, mint fonott kosárral vizet hordani vagy macskaköveknek szelídségről papolni.
Ekkor látásom kitisztult, kellemes megnyugodtam, mert rájöttem, hogy a békességet teljesen más dimenzióban kell keresni. Ezért döntöttem úgy, hogy a kvantumfizika és a relativitáselmélet tanulmányozása ennek a célnak eszköze lehet.
Alig jutottam túl a Galilei – féle sebesség – összeadási elven és ennek a fénnyel kapcsolatos paradoxonján máris megszólat valahol a hátam mögött a mindig éber Sátán. Klasszikus fizikai törvények ide vagy oda nekem nem tetszik valami. Kicsit sok az „empirikus alapokon nyugvó állítás” és a bizonyíthatatlan feltételezés.
Tehát, Galilei szerint ha 2 autó 5O km/óra sebességgel halad egymás fele akkor mindenik a másikhoz képest 1OO km/óra sebességgel halad.
Ez a törvényszerűség a 3OO.OOO km/sec. Sebességgel haladó fény esetében viszont már nem érvényes.
A példa szerint, ha az űrhajónk 1OO.OOOkm/sec. sebességgel halad egy fényforrás irányába, a beeső fény sebessége nem lesz 4OO.OOOkm/sec. ahogy a Galilei féle elvből következne, hanem állandó, 3OO.OOOkm/sec marad.  
Na, most már, a Sátán a hátam mögül azt mondja, hogy ez a tudományos állítás lehet akár egy dialektikus félreértés, éspedig több szempontból is.
Először is mert a fény, tömeg nélküli elektromágneses hullám és nem autó vagy más anyagként meghatározható koordinátarendszer.
Másodszor mert a fény vákuumban  „c” abszolút és állandó sebességgel halad, amit a természetben, eddigi tudásunk szerit pont úgy nem lehet meghaladni, mint a hőtanban az abszolút Kelvin fokot.
Harmadszor térjünk már kicsit észhez sebességek terén! Lásd fentebb 1OO.OOOkm/sec. űrhajó???
Ha egy űrhajó 1Oc’ azaz a hang sebességénél 1O szer gyorsabban halad, 3,315km/sec. sebességgel halad. Ez a hihetetlen sebesség is a fény sebességének csak a 94.497,73 ad része, azaz a O,OO11O5%.
Amit ha a Galilei féle elv szerint hozzáadunk a fény sebességéhez az annyi, mint 3OO.OO3,315km/sec. ami laikus véleményem szerint bőven hibahatáron belül van, és aki meg tudja mérni annak a lelke ott, lebeg vala a vizek felett.
Üdvözletem a kvantumfizikusoknak.

Tovább »

2009-03-15 01:26:32

Az ősrobbanástól a transzcendensig

 

 
A gondolkodó ember egyik legégetőbb dilemmájára, a világ keletkezésére, a mai napig legáltalánosabban elfogadott tudományos magyarázatot, egy belga jezsuita, Georges Henri Joseph Édouard Lemaître dolgozta ki.
Lemaître atya (1894–1966) a Louvain-i Római Katolikus Egyetem fizika és csillagászat tanáraként 1931-ben „ősatom” név alatt dolgozta ki elméletét.
Ennek értelmében 13,7 milliárd évvel ezelőtt egy gravitációs szingularitás nevű rendkívül sűrű és forró tömeg szétrobbant. Ennek az ősrobbanásnak a hatására az anyag szétszóródott a térben, amely a mai napig tágul. A száguldó repeszek, galaxisok, naprendszerek, egymáshoz viszonyított helyzetét a Hubble-törvény illetve a Hubble-állandó segítségével lehet megállapítani. Ennek az egésznek az az érdekessége, hogy minél távolabb van, egy galaxis a földtől annál nagyobb sebességgel távolodik. A tudomány mai állása szerint Lemaître abbé elméletét támasztja alá a legtöbb tudományos bizonyíték, úgy, mint a fent leirt tágulás, a mikrohullámú háttérsugárzás és a világegyetem héliumtartalma.
Lemaître abbé elmélete, mint a katolikus anyaszentegyház megannyi alkotása, ha ezer sebből vérezve is a mai napig, immár 78 éve kibírta az idő próbáját.
Világszerte vannak megfigyelések és kutatási, eredmények melyek kétségeket támasztanak a "Big Bang" – al szemben.  
A világegyetem tágulása, illetve az égitestek távolodási sebességre utaló vörös színeltolódás, a háttérsugárzás és a hélium, mérhető fogalmak. Ebből következik, hogy míg az okozat többé-kevésbé ismert és tanulmányozható addig az ok megfejtésére már semmilyen tudományos spekuláció nem szükséges, mert konkrétan megtudjuk Mózes első könyvének legelején.
Akarom mondani eddig tart a tudomány.

Tovább »

2009-03-13 17:53:26

A kezdet és a vég - 6

 

Arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme nehéz egyértelmű választ adni.
A lehetséges válaszok társadalmi szinten a gyermekneveléstől egy életmű megvalósításán keresztül a boldogságig, széles skálán mozognak.
Vallási szinten megvannak ugyan a hagyományos, dogmatikus válaszok, de ezek átélése és elfogadása vallásos hitet feltételez.
Filozófiai szinten ennél nehezebb a helyzet, mert az elvont filozófiai kategóriák többnyire nézőpont kérdését képezik.
 Abszolút értelemben még nehezebb egyértelmű következtetést levonni és hajlunk arra, hogy az élet öncélú és nincs belátható következménye vagy értelme. Tehát az élet értelmének meghatározására tett kísérlet annál kilátástalanabb minél messzebb haladunk az egzisztencia és gondolkodás szféráiban.
A leg kilátástalanabb helyzetben a modern jelzővel ékesített fogyasztói társadalomban élő ember van, mert sok rendbélileg rabja életmódjának, igényeinek, a rendszernek, amelyben él és gondolni se tud arra, hogy ebből ki is lehetne szállni.
Tipikus ellenpéldaként a hippiket vagy Paul Gauguin –t szokás emlegetni, de bizonyára nagyon sokan vannak, akik megpróbálták egyéni úton megkeresni az élet értelmét és a boldogságot.
Egzisztencialista szempontból elfogadhatjuk, hogy az élet végső értelme a testi és lelki harmónia egyensúlya, a boldogság, vagyis a Nirvána. Ez a feltételezés viszont pont az élet öncélúságára utal vissza és nem nyit távolabbi perspektívát.
Induljunk ki abból az általános érvényű megfigyelésből, hogy a világegyetemet szigorú egyensúlyi törvények uralják. Semmi nem történik előzmények és következmények nélkül és az általános egyensúlyi állapot minden változás után, új szinten ismét helyreáll. Technikai eszközeink színvonala, 15OO fényév távolságra levő galaxisok, születő ikercsillagok megfigyelését tesz lehetővé. De azt, hogy mi ez az egész, hogy hol vagyunk, és mi van annál távolabb, azt senki nem tudja. Ezért van az, hogy az emberi tudás mai szintjén, hiányos ismereteink miatt nem lehet az élet abszolút értelmére választ adni.
Ezt az elképzelést a mikro és makrokozmosz közötti kísérteties hasonlóság is alátámasztja. Ha a makrokozmosz anyag és energiahordozói szigorú ok – okozati egyensúlyban vannak egymással akkor joggal feltételezhető, hogy a földi illetve a mikro kozmikus közegben sem történik semmi önmagáért.
Minden esetre a homo sapiens sapiems, 15OO cm3 agytérfogata ellenére leginkább egy amnéziásként jellemezhető. Valaki aki súlyos fejütés után feleszmélve fürkészi a környező világot, hogy rájöjjön kicsoda, honnan jön és esetleg hová tart.

Tovább »

2009-03-13 15:56:41

A kezdet és a vég - 5

 

Antropológiai es genetikai kutatások valószínűsítik, hogy a Homo sapiens sapiens, tehát egyenes elődeink, valamikor 70.000 evvel ezelőtt rajzottak ki a Kelet afrikai őshazából.
Izgalmas kor lehetett, amikor még lényegesen máskok voltak az éghajlati és természti visonyok és a ma ismert emlősök közvetlen elődei népesítették be a földet. Ez az ősi hominida minden kétséget kizáróan egy igen figyelemreméltó élőlény volt. Túlélte mindazokat a környezeti változásokat melyek más fajok tömeges pusztulásához vagy kihalásához vezettek, közben nem csak benépesítette, hanem meghódította mind a hat kontinenst es a leg nagyobb egyedszámmal rendelkező faj lett. A mai sci-fi irodalom, tulajdonságai alapján akar a „halálos fegyver” jelzővel is illethetné.
A többi állathoz viszonyított jelentéktelen es sérülékeny külseje ellenére a sapiens vagy Cro magnion – i ősember ötvözte a vadállatok kifinomult ösztöneit es érzékszerveit az emberi intelligenciával. Ez a szerencsés komplexitás kiválasztottá tette nem csak az állatok között hanem a ma ismert kb. 20 más előember faj között is. A Homo sapiensnek valóban különlegesen életképes genetikai állományt sikerült kifejlesztenie. Ezt a tényt az is megerősíti, hogy a többi kb. 20 különböző előember faj legkesébb 25 – 30.000 evvel ezelőtt tejesen es spontán kihalt.
Egyes feltételezések szerint a más genetikai fajhoz tartozó előemberek a Homo sapiens térhódítása következtében pusztultak ki esetleg beolvadtak. Az nem vitás, hogy a táplálék lánc a kannibalizmust is magába foglalta nem csak, mint rituális étkezes hanem mint fontos proteinforrást is. Az állatvilágban nem ritka, hogy veszély vagy éhínység idején az erősebb egyedek megeszik a gyengébbeket vagy a fiatalokat azzal az ösztönös kilátással, hogy a körülmények javulásával az életbemaradt egyedek ujjakat tudnak nemzeni. A kannibalizmus mint atavisztikus táplálkozási ösztön a mai emberben is benne van. Erre számos klasszikus irodalmi példa utal. A kannibál szektákat nem sorolom ide, mert ők hitem szerint nem egy atavisztikus hagyomány őrzői, hanem elmeháborodottak.
Ezt a kiterít azért tettem, mert a kannibalizmus nagy valószínűséggel hozzájárult a Homo sapiens túléléséhez. Részben úgy, hogy az egyes embercsoportok alkalom adtán egymásra vadásztak vagy más emberfajhoz tartozókra vadásztak vagy éhínység eseten saját fajtársaikat fogyasztottak el. Ez a tényállás bar milyen elfogadhatatlannak tűnik a mai ember szamara a természetben meglehetősen nagy jelentőséggel bírt. Egyrészt a nagy energiaráfordítással előállított fehérje nem veszett el másrészt a hordában elő ősembernek végveszély esetén kézenfekvő táplálékforrást jelentett. Ennek a ténynek az igazolására nem kell túl messze menni az időben. Új Guinea, egyenlítői Afrika es Del Amerika őserdeiben a XX század első felében is előfordult embervadászat konyhai célokra.
Ennek ellenére a tudósok egybehangzó véleménye szerint, közvetlen őseink, eleinte nomád, gyűjtögető életmódot éltek. Valamelyik svéd tv csatorna mutatott be egy meglehetősen szokatlan csere gyermektáborozást. Egy átlagos, 2 gyermekes svéd családnak alkalma nyílt valahol egy elszigetelt dél-kelet ázsiai faluban egy sokgyerekes paraszt család vendégeként 2 hetet eltölteni.
A tv stáb végig követte az eseményeket és naponta meginterjúvolták a család valamennyi tagját. Az eseményekből kiderült, hogy a hóbortos vállalkozás már az első naptól túlélő kalandnak bizonyult. Az egészből az egyik svéd leányka észrevétele volt az egyik leg lényegesebb megállapítás miszerint azok az emberek az egész napjukat, az ébredéstől a lefekvésig táplálékszerzésre használják. Amellett, hogy ezzel rámutatott a természeti népek és a modern társadalmak közti egyik leg lényegesebb különbségre, távoli őseink életmódjára is rátapintott.  

Tovább »

2009-03-10 10:42:30

Az orvosnö szabadon

 

Tegnepi hiradasok szerint, a marcisus masodikan Stockholmban, messze eltulzott rendöri tulerövel, latvanyosan letartoztatott orvossnöt szabadlabra helyeztek. Az eset erdekessegeihez tartozik, hogy a mai napig nem derult ki, hogy az ugyesznö milyen alapon rendelte el a letartoztatast, mikor szandekszik vadat emelni es milyen indokkal? Közben tovabb gyuruzik az altalanos felhaborodas es bizonytalansag. Az egeszsegugyi miniszter, becsuletere valljon, nagyon batran es hatarozottan kiallt es biralta, ugy a tapintatlan rendöri beavatkozast mind az ugyeszi fantazia szulemenyen alapulo vadaskodasat. Az emlietett ugyesznö hitchcocki teoriaja szerint az orvos irgalombol, tuladagolassal meggyilkolta az egyebbkent haldoklo kislanyt. Mint a miniszter ramutatott, a 25 eve sikeresen dolgozo, nagy megbecsulesnek örvendö orvosnö, naponta szembesul hasonlo esetekkel es erzelmi befolyasoltsag feltetelezese teljesen esszerutlen. Az ugy kapcsan sulyos joghezagokra is feny derult. A sved joggyakorlat ugyanis nem tud kulönbseget tenni a haldoklo nyugtatasa es fajdalomcsillapitasa es a kegyes halal között. Ezek szerint gyakorlatilag minden orvos aki sulyos, esetenkent haldoklo betegekkel dolgozik kivan teve annak, hogy laikus felreertelmezes következteben, bilincsben kiserik el a munkahelyeröl.
Kivancsian varom a fejlemenyeket es remelem, hogy a doktoenö tudja bizonyitani az igazat es olyan karteritest kap a gyalazatos maceraert, hogy az elete tovabbi reszet egy taiföldi szigeten ejözve fogja eltölteni. Az ugyesznö, remelem ezzel vegleg lejaratja magat es eltunik a sunyiba.
Apropo. Az eset nem egyedi. A tavaly egy körzeti orvost vitt el a rendörseg, feher köpenyben a munkahelyeröl, miutan egy beteg szodomista eröszak miatt feljelentette. A hirrel nagyon hamar elhallgattak miutan kiderult, hogy a betegnek rutin prosztata vizsgalata volt amit felreetett, nem fogott fel vagy pszichotikus halucinacioja volt. Eleg az hozza, hogy a rendörseg minden elözetes vizsgalat vagy körultekintes nelkul, a panaszos elmondasa alapjan toztatta letar az orvost.
Ilyenek vannak.

Tovább »

2009-03-06 16:09:33

Orvosnö bilincsben

 

Kb. Egy eve dolgoztam Norvegiaban amikor egy beszelgetes közben egyeik norveg kollegem kerteles nelkul azt mondta, hogy ”Norvegeia rendörallam”.
Annak idejen ez a kijelentes negyon meglepett, annal is inkabb mert meg a sikerelmeny mamoratol elfogultan iteltem meg a körulmenyeket. Evek mulva rajöttem, hogy mire is gondolt, söt arra is, hogy ilyen szempontbol a Skandinav orszagok meglehetösen egyformak. Ez a tema azert lett aktualis mert a sved media tudositasa szerint, mult penteken a stockholmi egyetemi korhaz gyermekklinikajarol 4 rendör bilincsben kisert el egy orvosnöt.
A fellelhetö forrasokbol kiderul, hogy tavaly szeptembereben elhunyt egye sulyos agyi karosodasokkal kezelt 3 honapos kislany akinek a halalla kapcsolatba hozhato valamilyen tuladagolassal(?)Minden jel szerint a gyemek szuletes közben az elettel összeegyeztethetetlen seruleseket szenvedett melyek vegul a halalahoz vezettek. Konkretan annyi derul ki, hogy egy növer fiziologias sooldat helyett tömeny sooldatiot kötött be a kislanynak de nem derul ki, hogy ennek lett volna karos hatsa leven, hogy peldaul a 10 % so oldatot sokktalanitas celjara is hasznjak. Egy masik felteves szerint a kislany a koponya MR hez szukseges altatasbol nem ebredt fel? Eleg az hozza, hogy a kohaz is es a Egeszsegugyi felugyelet is kivizsgalta az ugyet de nem talaltak szakmai mulasztasra utalo jelet mely buncselekmennyel hozhato kapcsolatba. A jelek szerint egy segedapolonö felultette a szulöket akik gyilkossag gyanujaval feljelentest tettek, es a feltehetöen nepszerusegre ehes ugyesznö kikuldött 4 fogdmeget akik a munkahelyeröl, a betegek es szemelyzet köreböl emelte ki a szerencsetlen orvosnöt.
A brutalis eljaras orszagos felhaborodast keltett, a cikkeket kommenetelö egyebbkent visszafogott kollegak Gestapo - t emlegetnek es orszagos sztrajkot rerveznek. A stockholmi Karolinska egyetemi korhazban azota leallt a mutö, gyakorlatilag tiltakozo szrajk van.
Az ugyesznö sajnalja, hogy döntese felhaborodast keltett de ugy veli, hogy a bizonyiekok megovasa indokolja a letartoztatast. Bla bla bla, minden adat központolag, elektronikusan tarolt es kulönben is az utobbi 6 honapban az illetekesek alaposan kiveseztek az ugyet.
A hiradasok annyira nem vilagosak, hogy nem lehet egyertelmu következtetest levonni de Pirat bay elleni perben tanusitott dilletantizmusbol itelve a doktornö valoszinuleg nem vetkes es jelentös karteritesre tarthat igenyt.

Tovább »

2009-03-01 23:03:03

A kezdet és a vég - 4

 

Ezt a kérdést, nevezetesen, hogy a Teremtő miért választotta a védtelen ember lakhelyéül a szeszélyes és bizonytalan földi környezetet sok féle szemszögből és megközelítésből fel lehet tenni. Bizonyára létezik, hitelmélet mely be tudja bizonyítani, hogy az ember önként választotta az Édenkerten kívüli veszélyes világot. De mivel az Éden feltételezett helye is a földön van, a kérdés nem tűnik megoldottnak. Inkább arról lehet szó, hogy az uralkodó, tápláló,  védő és bosszuálló istenek az ember alapösztöneinek pszichikai kivetülései melyeket megszemélyesített, és a cél érdekében emberi és ember feletti tulajdonságokkal látott el. Az istenek ugyan azokat az emberi mérték szerint szeszélyes, bizonytalan és beláthatatlan tulajdonságjegyeket mutatják, mint az időjárás vagy az univerzum törékeny egyensúlya. A divinitás csirája, a véletlen és törékeny egyensúlyi állapot folytán létrejött első aminosavval az evolúció folytán az emberbe került. Tehát az ember evolúciója folyamán a környezet labilitása által indukált ösztönöket majd tudatot, hitet végül identitást, fejlesztette ki. Amikor a tudat a hit és identitás szembekerült az elmúlással megszületett az isten.
A homo sapiens sapiens 2OO.OOO éves történetéből legfeljebb az utóbbi 25.OOO év szellemi tevékenységéről vannak értékelhető adataink de az Isten és a Sátán fogalma minden bizonnyal a következetes gondolkodással egyszerre költözött be az ember tudatába.

Tovább »

A blog rövid leírása

Szubjektiv, stresszoldo, neuro-fizologiai, vallomasok főként Skandináv munkavallaoi tapasztalatalatokrol.

Rólam

Blogroll

Archívum

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.medicus.blogter.hu/